Reflex Zenekar

A legendás miskolci rock banda tagjai balatoni vendéglátóhelyeken, klubokban játszanak, majd egy évtizeden át  profi Előadóművészként tevékenykednek. "Hazai pályán az EDDA vetélytársai" : az Edda a klubját a Miskolci "Egyetemi bociban", a Reflex pedig az Ifjúsági Házban tartotta. Az együttes életét Ki Mit Tud sikerek, lengyelországi turnék színesítik. A zenekar jegyzi a "Hajrá Diósgyőr" dalt, amely a DVTK labdarúgócsapat hivatalos indulója.
 
Pár év kihagyást követően újra  összeállt  a zenekar.  Az apropó a Non Stop Rádió "Vén Teenager Party" rendezvénye - amely újraélesztette a népszerű miskolci zenekarokat - így a Reflex egy Demjénnel közös koncerten újra visszatért a színpadokra.
 
A Bárdos István, Báthori László, Kolencsik Imre, Kovács Kálmán alapító tagokhoz 2012-ben Sproha Ferenc billentyűs ( Ex Helios) és Földes Gábor dobos (ex Slamo band) csatlakozik, majd egy év múlva Gulyás Szabina érkezik, aki egy évtizedig óceánjáró hajókon énekelt. 2017-ben  Kovács Kálmán helyére alkalmanként Fukk Attila (Fuki), majd Kelemen Zsolt (Benkó Dixiland) lesz a zenekar bass gitárosa. (Regős Zsolt egykori alapító tag - elfoglaltságai miatt  csak "tiszteletbeli tag" a zenekar életében).
 
Az együttes dalai két saját CD-n ( Madárijesztő és Visszatérő álom) , valamint egy közös "EZ MISKOLC" CD-n jelentek meg. A Dalok címszó alatt található „Archív felvételek” zenei CD-n a Miskolci Rádió Stúdiójában  1980-ban készült – a zenekar keményebb rock korszakából származó - egykori felvételek hallhatóak. 
 
A zenekar ismert dalai: Madárijesztő, Álmodj örökké, Várótermek albérlője, 66-os út, Miskolci villamoson, Emlékek, XX.század,  Anyám, Roszkor születtél, Hajrá Diósgyőr.


Nivódíj

A Reflex Zenekar részére

A hét tagú, rock zenét játszó legendás zenekar Miskolc városért kifejtett munkásságáért
2015-ben Miskolc város Nívódíját kapta. 


Fellépések

referenciák

  • Erkel Színház: Zalatnay 70’ nagykoncert
  • Zalatnay Felvidéki Turné: Pozsony, Dunaszerdahely, Komárno, Galánta, Kassa, Rozsnyo,  
  • Fábry Show: Duna TV
  • Felvidék – Szlovákia: Rimaszombat, Sahy, Málas, Hrhov, Jablonov, stb
  • Kassai Magyar Bál és  Kassa: EU. Kulturális Fővárosa nyitónap
  • EFOTT *  Városnapok: Keszthely, Solt, Sajóbábony, Edelény
  • Szilveszteri Nagyszínpadok és Sörfesztiválok
  • Fesztiválok: Kocsonyafarsang Miskolc,  Csokoládéfesztivál Szerencs, Cine-Fest Filmfesztivál , Miskolci Rockfesztivál 40 éves jubileum
  • 2016. május Edelény A Reflex az Omega előzenekara
 
2014-től a zenekar ZALATNAY SAROLTA és a REFLEX produkció néven Zalatnay Sarolta élő koncertjeinek kísérőzenekara.